Magunkról

A magyarországi LPG gázautózás elindulása óta rendkívül sok tapasztalatot szereztünk. Sokat változott azóta az alkalmazott technika, de az autógáz, mint alternatív üzemanyag bizonyította életképességét. Mondhatjuk, hogy jelenleg az egész világon talán a legelterjedtebb alternatív üzemanyag az LPG a CNG (süritett földgáz)mellett . Sajnos Magyarországon a beszerelések száma a környező, vagy nyugat-európai országok viszonylatában nagyon kevés, de mi mindig energiát áldoztunk arra is amiben hiszünk, hogy magát a gázautózást elfogadtassuk.

A Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola 6.G osztályos tanulói és tanárai a Jánoshalma Bácsgépker Kft telephelyén vándorkiállítás keretén belül mutatják be a Székely Kapuk – Zöld Kapuk közép-európai verseny keretében készült a környezettudatosságot bemutató tablóképeiket.

Nagyon fontosnak tartjuk a kollégák megbecsülését. Vállalkozásunknál a rutinos, évtizedes munkatárs mellett, a fiatal energikus szerelők is megtalálták helyüket, úgy gondolom, így alkotunk jó csapatot.

A projekt az Európai Unió és Magyar Köztársaság Kormánya által az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében valósul meg.

Projekt megnevezése:
Műszaki vizsgabázis kialakítása épület átalakítással és bővítéssel

Projekt leírása:
A vizsgabázis alkalmas a benzin, a benzin-gáz és a diesel meghajtású járművek műszaki vizsgáztatására.

Vállalkozásunk egyik fő célja, hogy megrendelőinknek megfizethető áron minőségi szolgáltatást nyújtson. Nagy öröm számunkra, mikor a régebbi megrendelőink újabb gépkocsijuk átalakításával is minket bíznak meg. Több, mint 15 év a gázautó szerelés szolgálatában.

Bízva a további együttműködésben, üdvözlettel:
Andris József
ügyvezető

Tudta-e ön?

A dízelolajnál a gyulladási tulajdonságot adják meg /cetánszám/, míg a benzinnél és a gázoknál pedig az összenyomhatóságot /oktánszám/, amíg az elegyben az öngyulladás nem jön létre.